- Részletek
A jövő héten jelenik meg a Hihetetlen Pókember következő különszáma, amelyben véget ér az előzőben indult pókverzumos történet. Ez a tervezett borító hozzá.
- Részletek
Ezelőtt 17 évvel ezzel a Pókember sorozattal indítottuk el a Pókember képregények kiadását. Három kötet jelent meg belőle, a Holtak között, Venom és Végső harc. Ez a három kötet magában foglalta a Marvel Knights Spider-Man sorozat 1-12. számait. A következő Pókember történetünk ebből a sorozatból a Pókember: a Másik című sztori volt, amely e sorozat 19-22. részeit tartalmazta, és amellyel a MKSM cím véget is ért - átnevezték Sensational Spider-Manre. Azokat is kiadtuk, immár a Hihetetlen Pókember sorozatunk 4. számától fogva, de a MKSM köztes részei, a 13-18. számok még sosem jelentek meg magyarul. Ezidáig. A Pókember kötetek 10. számában olvashatjátok majd el ezt a különleges történetet, amely időben visszavisz minket oda, amikor Peter, Mary Jane és May néni beköltöztek Vasember házába. Rozsomáknak pedig ugye mindig a vörösök voltak a gyengéi...
- Részletek
Áprilisban jelenik meg a Vasmacska című sztori, amelynek a Fekete Macska és Vasember lesznek a főszereplői, + egy új páncél. Egy hónapra rá megjelenik az ehhez kapcsolódó Fekete Macska minisorozat első kötete (a kettőből).
A tervezett borító:
- Részletek
Április elején jelenik meg a Lee-Ditko Pókember HC 4. kötete. Benne: The Amazing Spider-Man 16-19, Annual 1.
Ez lesz a kötet borítója.
- Részletek
A Marvel Legendák 37. számában Vasember és a Fekete Macska együtt!
Megjelenik április elején.
- Részletek
Áprilisban érkezik a Lee-Ditko Pókember kemény fedeles sorozatunk 4. kötete. A kötet védőborítót is kap, így fog kinézni.
- Részletek
Mától újságosoknál is kapható a Hihetetlen Pókember 2025/2, a Mega Marvel 17 és a Batman 2025/2.
- Részletek
Felkerült a webshopba a Fantasztikus Négyes 16. kötete is, a "Más kiadók" kategóriába.
- Részletek
Tegnap lezajlott a Tavaszi Képregénybörze, így minden márciusi újdonságunk megjelent, és már a webshopba is bekerültek.
Ezek közül a Hihetetlen Pókember, a Mega Marvel és a Batman kikerül az újságosokhoz is szombaton.
Hihetetlen Pókember, Mega Marvel, Marvel+, Pókember kötetek extra, Peter Parker Pókember, Batman.
- Részletek
Vasárnap érkezik a legújabb PPP, ebbe tudtok most belenézni.