- A hirdetés mentése sikerült
Már kapható a Pókember kötetek 4. száma, bepillantó a belső oldalakba.
- A hirdetés mentése sikerült
Megjelent a Pókember kötetek 4. száma, amelyben az Amazing Fantasy 15. számának folytatását találhatod, Pókember legelső kalandját.
A Marvel Legendák 30. száma is elkészült, a webshopban és a boltunkban mindkettőt megtalálhatjátok. Utóbbi az újságosokhoz szombaton jut el.
- A hirdetés mentése sikerült
Február közepén jelenik meg a Marvel albumok következő száma, amiben az első történetet mi színeztük ki.
Az albumban három teljes sztori kapott helyet. Az elsőben Pókember és a Hulk fognak össze, hogy egy nagy, pusztító erejű bombát kiiktassanak. Az alkotók Chris Claremont, Sal Buscema és Alan Kupperberg.
A második történet visszavisz minket a 80-as évekbe, ahol May néninek panziója volt, és ahol az egyik lakó, Mr. Chekov, az unokájáért aggódik. Peter segíteni akar neki, de ő is nem várt segítséget kap a Szemlélőtől, akivel itt találkozik először. J.M. DeMatteis gyönyörű története, rajz: Kerry Gammill.
A harmadik történet pedig az Új Mutáns Ágyúgolyó és Pókember közös története a New York-i Times Square-en Louise Simonson és Bret Bleving bemutatásában.
Az album ára 3490 Ft lesz az újságosoknál.
- A hirdetés mentése sikerült
Végéhez ér a 4 kötetes Thor történetünk. A befejezésből kiderül, hogyan jutottunk el addig, hogy Thor átvegye a Föld felett az irányítást, hogy mi történt a Föld hőseivel, és hogy miként érhet véget ez az egész új eposz.
- A hirdetés mentése sikerült
Az új Marvel albumok is hamarosan nyomdába kerül. Végeztünk a színezéssel, már a beírással is, az utolsó simításokat végezzük rajta. Íme, a borító:
- A hirdetés mentése sikerült
Elkészült az újabb videóajánlónk, a "light" minőségben, szóval bocsesz.
- A hirdetés mentése sikerült
Február elején jelenik meg az idei első HP különszám, amely közel 150 oldalas lesz: 7 teljes részt tartalmaz, a The Amazing Spider-Man 26-32. számokat. Ezzel véget ér a visszaszámozás, a következő történet már újra az eredeti számozást követve jelent meg Amerikában, ami a 789. rész lesz - nyár elején eljutunk a 800. számig mi is!
A különszámban folytatódik a Norman Osborn elleni harc, illetve már része a Titkos Birodalom című nagy Marvel eseménynek is, amelyben a Hidrához csatlakozott Dr. Octopus akarja erőszakkal visszaszerezni a Parker Iparművek megmaradt részét (ha már ő alapította, ugye).
A Titkos Birodalom maga pedig a márciusi Börzére fog megjelenni külön kötetben, kétszer 200 oldalon!
- A hirdetés mentése sikerült
Februárban lezárul a 4 részes Thor történetünk, amely a Marvel Legendák 20, 24 és 27. számában futott végig.
- A hirdetés mentése sikerült
Amazing Fantasy 15. Senkinek sem kell bemutatni, hogy az micsoda. Mindenki ismeri a történetet/legendát: ott véget is ért a sorozat, 1962-ben. Aztán bő 30 évvel később Kurt Busiek úgy döntött, hogy ír hozzá egy folytatást. Megírta az Amazing Fantasy 16-18. számait, ami együtt egy 100 oldalas történetet jelent, és Pókember legelső kezdeti lépéseit mutatja be: azaz, hogy mi történt az Amazing Fantasy 15 és a The Amazing Spider-Man 1. száma között Peter Parkerrel. Hogy pontosan miért és hogyan döntött úgy, hogy mostantól inkább bűnözőkre fog vadászni, és másokon fog segíteni.
A történetet Paul Lee festette.
A Pókember kötetek 4. számában az Amazing Fantasy 16-18. számait olvashatjátok. Megjelenik februárban.
- A hirdetés mentése sikerült
A februári Batman a Vörös köd címet kapta, amely a Drakula és a Vérzivatar befejező része.