1977 – ebben az évben, közel négy évtizeddel ezelőtt olyasmi történt a filmtörténetben, ami azóta is változatlan erővel tartja bűverejében a világot. Az első Csillagok Háborúja film, melyet a filmes világ egy jelentős része elkerülhetetlen bukásnak jövendölt, egy olya univerzumot teremtett meg, ami folytatások, rajzfilmsorozatok, számítógépes játékok, irodalmi alkotások és ki tudja mi minden kulturális terméknek adott életet születése óta. Luke Skywalker, Obi-Wan Kenobi, Han Solo, Leia Organa, R2D2 és C3PO, Darth Vader, vagy az Uralkodó olyan karakterekké váltak, akiknek történetét sokan jobban ismerjük a saját családfánknál. A Csillagok Háborúja átjárja a világunkat, mint jediket az Erő – olyannyira, hogy talán nem túlzás kijelenteni, a Star Wars ma a legerősebb kulturális jelenség a filmiparban. Gondoljunk bele, ha az esti mozizáshoz választanunk kellene két film közül, mi kelhetne versenyre az Ébredő Erővel? Nos, a forgalmazók valószínűleg úgy gondolták, hogy semmi – az új Star Wars film környékén legalábbis egyetlen érdemleges film sem kerül bemutatásra a mozikban… Úgyis mindenki a Star Wars-t nézi.
Éppen ezért a rendező J.J. Abrams-nek (és mögötte az egész Disney stúdiónak) gigászi felelősség nyomta a vállát. Egy rosszul sikerült hetedik epizód olyat robbanthat a rajongók szívén, ami mellett az első és a második Halál Csillag pusztító ereje összevonva is csak bantha böffenet. Mi a feladat? Kiszolgálni a rajongókat, rajongóvá tenni új tömegeket, tiszteletet mutatni az eredeti történet iránt, de közben újításokkal megalapozni a következő epizódokat. Mi mást is mondhatnánk a feladat előtt toporgó alkotóknak, mint hogy „az Erő legyen veletek”.
És rengeteg hypre, promo, poszter, teaser, trailer, póló és hátizsák, interjú és kiszivárogtatott információ után elérkeztünk 2015. december 17. éjfélig, amikor a közönség először megtekinthette a Star Wars – 7. epizód: Az Ébredő Erő című filmet. Mindenki, aki képzeletben vagy ténylegesen jedi köpenyt, Vader páncélt vagy Chewbacca jelmezt öltve beült a terembe, a főcímzene és a hatalmas sárga betűkkel a vászonra varázsolt STAR WARS felirat megjelenése közben egy emberként kívánta: „KÉRLEK… KÉRLEK, KÉRLEK, KÉRLEK… LEGYÉL JÓ!”
És 5 perc után már mindenki tudta: jó lesz.
Nézzük, miért.
Az Ébredő Erő története 30 évvel az endori csata után kezdődik. Habár a Jedi Visszatérben bemutatott csata a lázadók győzelmével ért véget, a Galaxisban nem állt helyre a rend. A Birodaom helyett most az Első Rend uralja a világot, élén a Legfőbb Vezérrel. Luke Skywalkernek nyoma veszett, még mielőtt megalapíthatta volna az új Jedi rendet, így az elnyomókkal küzdő Ellenállás ereje végéhez közelít. Ebben a káoszban egy fiatal rohamosztagos, Finn, az első bevetése közben elborzad a hadsereg kegyetlenségén, így elmenekül a flottától. Menekülés közben összeáll az Ellenállás legjobb pilótájával, akinek a droidja olya információkat hordoz, ami elvezethet Luke-hoz. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Rey is, egy ismeretlen leány, valamint Han Solo és Chewbacca, akik az iménti leányzónál sokkal kevésbé ismeretlenek az univerzumban. Miközben sorra jelennek meg a 30 évvel korábbi polgárháború hősei, új szereplők is helyet követelnek maguknak a történetben, akik közül Darth Vader fanatikus követője, és az Első Rend egyetlen fénykard-forgatója, Kylo Ren jelenti a legnagyobb fenyegetést hőseinkre.
Már a sztoriban érezni lehet, hogy ez a film egyértelműen az eredeti trilógiának a hagyatéka. A történeti elemek sorra megegyeztethetőek az első filmek eseményeivel. Itt is megjelenik egy droid, amelyik R2D2-hoz hasonlóan értékes információt hordoz. Felbukkan egy lány, Rey, aki egy sivatagbolygón él, szülei eltűntek, és fogalma sincsen a jelentőségéről, de képességeinek hála hamarosan egy galaxis mértékű konfliktus központi alakja lesz. A történet elvisz minket egy bárba, ahol Finn egy hajót keres, amelyik elviheti őt az univerzum egy távoli pontjára – a hely akár Mos Eisley űrkikötője is lehetne. A pilótakeresés közben Rey-t az Erő hasonló vízióba taszítja, mint Luke-ot a Dagobah rendszer mocsárvidékén. Továbbmenve, az Ébredő Erőben még a Star Wars legenda talán legelhíresültebb toposza, az a bizonyos „nem… ÉN vagyok az apád” jelenet is visszaköszön. Aki ismeri az eredeti trilógiát, hamar kitapintja azokat a fejhajtásokat, amelyekkel az új film tiszteleg az elődök előtt.
Nem csak a történet, a látványvilág is a régi filmekhez közelíti az Ébredő Erőt. Míg az új trilógiát rengeteg támadás érte túlzottan steril, számítógépes effektekkel túlfeszített vizualitása miatt, addig a hetedik epizódot ez a kritika egyetlen szó erejéig sem érheti. Az alkotók csak akkor nyúltak CGI-hoz, amikor az indokolt volt – a helyszínek, az idegen lények, a tárgyi környezet hemzseg a szemet gyönyörködtető bábúktól, maszkoktól, és súlyos fémszerkezetektől. Amikor mégis számítógépes grafikához nyúl a film, amire természetesen szintén találunk tengernyi példát, gondosan vigyáz rá, nehogy túlságosan élénk színekkel, csillogó-villogó felületekkel vagy valóságidegen eseményekkel megzavarja a nézőt. Éppen ellenkezőleg. A mód, ahogyan a történet elemeit a film bemutatja, egyetlen irányba mutat: hogy valóság-közeliségével a Star Wars világába rántsa a nézőt.
Ne gondoljuk ugyanakkor, hogy az Ébredő Erő egyetlen feladatának a múlt előtti tisztelgést tekintette. A film forgatókönyve kellően bátor ahhoz, hogy olyan fordulatokat is felvonultasson, ami meglepheti a rajongók seregét. A hetedik rész végtelenül tiszteli az elődjeit, de semmit sem tekint szentnek, vagy sérthetetlennek. Ebből a dinamikából olyan jelenetek is megszülethettek, amik sokkoló erejükkel képesek továbblendíteni a filmet – vagy egy lépéssel továbbmenve, képesek megalapozni a következő epizódok sztorijait.
Összességében tehát nagyon könnyű amellett érvelni, hogy az Ébredő Erő vérbeli Star Wars film, ami magán viseli az eredeti trilógia erényeit, de közben előre is tekint, így meglepetésekkel is bőven fog szolgálni. A végeredmény pedig katartikus, magával ragadó, beleég az ember szemébe és lelkébe. Az egyetlen baj, hogy 2017. május 26-ig kell várnunk a folytatásra.
