Az októberi Börzére megjelenik a következő Pókember HC (kemény fedeles kiadvány). A címe: A Zöld Manó árnyéka.
Ez a történet visszarepít minket a kezdetekhez: oda, ahol Pókember még épp csak megkapta a képességeit. Alig vagyunk túl az Amazing Fantasy 15 eseményein, Pókembert épp kirúgták a TV stúdióból, és nincs munkája, de szembekerül egy eddig ismeretlen ellenséggel, aki Norman Osborn kísérleti patkánya volt: rajta tesztelte a Manószérumot. Jóval többet tudhatunk meg Harry és az apja kapcsolatáról is, ahogy Harry anyjáról is, miközben az egész alapja az, hogyan dolgozza fel Peter (és May néni) Ben bácsi elvesztésének a fájdalmát. Különösen egymás irányában.
A történet lehetne felszínes az eddig leírtak alapján, de az író, J.M. DeMatteis a garancia rá, hogy nem az, aki szokás szerint jóval mélyebbre ás le hősünk pszichéjébe, mint bárki más.
A képregény 2024-ben jelent meg Amerikában, vagyis egészen új.
És hogy ezt az új ellenséget miért nem láthattuk eddig, arra választ ad a szintén Börzére megjelenő Marvel képregények 27. száma, amely az alapja volt ennek a sztorinak sok éve.





