Kapható a boltban és rendelhető a júniusi Hihetetlen Pókember (70. szám). Visszakerült a webshopba a már kifogyott Marvel Legendák 25. száma is.
A júliusi Hihetetlen Pókember megjelenik korlátozott mennyiségben egy másik borítóval is: az 50. Fővárosi Képregénybörzére kiadunk egy Börze Extra borítót is. Az extra borítós szám a helyszínen lesz megvásárolható, illetve, ha marad belőle, akkor bekerül a webshopba is. Ennek az ára 1900 Ft.
Valamivel az 50. Börze előtt jelenik meg a Hihetetlen Pókember júliusi száma. A képregény ezzel a borítóval jelenik meg az újságárusoknál:
A szokásosnál hosszabb, majdnem duplaszám (80 oldalas) lesz, az ára pedig újságosnál 1950 Ft.
Az 50. Börzén 1500-ért fogjuk adni.
Az 50. Fővárosi Képregénybörzére jelenik meg az új sorozatunk, a Venom 1. száma. A 140 oldalas képregényben 6 rész lesz, azaz két teljes minisorozata: a Halotti máglya és a Belső ellenség.
A Venom 1 borítóára 3990 Ft és a nagyobb újságosoknál is megtalálható lesz a Börze után. A Börzén 3500 forintos áron lehet hozzájutni.
Venomot először önállóan a Mega Marvel 2-ben adtunk ki, a legelső minisorozatával, a Halálos védelmezővel és egy eredettörténettel. Azóta már több történet is napvilágot látott tőle. Tavaly két helyen is megjelent (a Marvel+ 55-56-ban a Vérontó elszabadul és a Marvel Legendákban a Bűnös mindent visz), idén is kettőn fog: az első a Venom 1, a második pedig a következő Mega Marvelben lesz ősszel.
Jövőre viszont már 5 helyen is megjelenik: a saját sorozatából újabb két számban, a Hihetetlen Pókemberben egy crossover történetben és még két egyéb kiadványban is.
Ezek a jelenlegi történeteink eredeti borítói: vendégszerepben a Megtorló, a Démonmanó és Morbius!
Hétfőn éjszaka álmában meghalt az idősebbik John Romita, aki a modern Marvel képregények vizualitására a legnagyobb hatással volt. A modern kor előtt dolgozott már a Marvelnek, de egy rajzoló létszámleépítésnél tőle is meg kellett válniuk. Az 50-es években olyan hosszú évekig rajzolt romantikus képregényeket, hogy már-már azt fontolgatta, hogy pályát vált, de aztán a 60-as évek elején Stan Lee visszahívta őt a Marvelhez, ahol a Fenegyerek rajzolója lett. Pár évvel később, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Steve Ditko nem akar a Pókemberen maradni, Stan írt egy Fenegyerek-Pókember közös történetet, mindössze azért, hogy lássa, hogyan boldogulna Romita a Pókemberrel. Romita nem akart semmin változtatni, próbálta Ditko stílusában rajolni Pókembert, de Stan elégedett lehetett vele, mert a 39. számtól ténylegesen rábízta a The Amazing Spider-Man rajzolását, amivel Pókember alapjaiban változott meg. Köztudott, hogy a "Marvel módszer" jegyében a rajzolók is aktívan kivették a részüket a történetek írásából is, és míg Ditko saját magára szabta Peter Parker jellemét, és megmaradt magának való, népszerűtlen srácnak a suliban, Romita ezen majdnem azonnal változtatott: Peter több figyelmet kapott, valamivel népszerűbb lett. A sok romantikus történet is meghozta a gyümölcsét: ő maga és a környezete is szebb lett, amit jobban befogadott a szélesebb közönség is. Bár Pókember a kezdetektől fogva különlegesen jónak számított a képregényesek körében, Romita érkezésével tovább tudta tágítani a kört, és abban az időben vált igazán népszerűvé.
John Romita egészen a 70-es évek elejéig rajzolta Pókembert, legyen szó ceruza- vagy tusrajzról, miközben a Marvel művészeti vezetője lett, amibe beletartozott, hogy minden rajzoló az ő keze alá került. Javíthatott a rajzaikon, tanáccsal láthatta el őket, vagy éppen ő döntött arról is, hogy melyiküket alkalmazza a képregénykiadó. Továbbra is készített karakter tervezeteket, aminek a legismertebb példája a Megtorló, akinek a kinézetét ő alkotta meg.
A Marvel Comics meghatározó alakja volt, talán a legmeghatározóbb Stan Lee után. 93 éves volt.
Mindent köszönünk, John.
Vészesen közelítünk az X-Faktor sorozatunk végéhez. A mostani különlegesebb lesz a szokásosnál: a címlapon látható történet címe: Fuss, Layla, fuss! Ami egy mozifilm címe volt anno, csak Lola néven, és teljes egészében Layláról fog szólni.
A képregény az 50. Börzére jelenik meg július 9-én.
Hétvégén a Comic Conon leszünk, ott megtaláltok. A Kingpin képregénybolt ezen a szombaton zárva tart!