A fórum elköltözött az extráról, most már újra elérhető. A jövőben remélhetőleg nem fordul elő ekkora kimaradás, mint az elmúlt héten.
Egyelőre még nem teljesen ugyanolyan, mint régen, dolgozunk a hibák javításán.
A Kingpin kiadó tavaly 6 képregénykötetet adott ki. Ezek között voltak sorozatok (Marvel Könyvek: Pókember - Venom és Végső harc, A Hihetetlen Pókember, Az Új Bosszú Angyalai - Őrszem), és voltak különszámok is (Új Titkos Háború, Mutánsvilág).
2009-ben előre láthatólag szintén 6 könyv fog megjelenni a Kingpintől. Mindenképpen szeretnénk folytatni a már megkezdett sorozatainkat, vagyis megjelenne az Új Bosszú Angyalainak a következő kötete, A Hihetetlen Pókemberből várhatóan kettő is (az egyik tavasszal, mely Az Új Bosszúangyal címet viseli majd, a másik ősszel, amiben elkezdjük a régóta emlegetett "The Other" című 12 részes történetet, amelyben visszatér Pókember egyik legbrutálisabb ellensége, aki már az első találkozáskor is kis híján megölte Pókembert: Morlun).
Ezeken kívül az amerikai képregényekből tartogatunk még két meglepetést is, amit egyelőre még nem árulunk el. Elöljáróban annyit, hogy az egyik egy klasszikus Pókember történet lesz, a másik viszont nem Pókember.
Ezekhez jön még természetesen a márciusi börzére a Mutánsvilág 2 (Angyalok és Mutánsok címmel), amelyben befejeződik ez a minisorozat.
Idén először, a Kingpin kiad egy hazai képregényt is, mely szintén a márciusi börzére jelenik meg: Tomster hihetetlen kalandjai címmel.
Újabb cikk jelent meg az ekulturán egy Kingpin-kiadványról, nevezetesen a Marvel Könyvek: Pókember - Végső harc című kötetről.
Az elkultura.hu-n megjelent a legújabb képregényes cikk, mely a Marvel Könyvek: Pókember - Venomról szól. Itt olvasható el:
Egy régebbi cikk ugyanitt a Hihetetlen Pókember: A múlt emlékei című kötetről:
A spidertom.tlof.hu átköltözött a pokember.hu-ra. Továbbra is marad Spidertom oldal, de kicsit nagyobb hangsúly kerül a Pókember körüli témákra.
Kicsit áttekinthetőbb lesz az egész, és a régi tartalom feltöltése folyamatban van.