shopping_cart

borító

  • Pókember kötetek 7.

    A Pókember kötetek 7. számában két Pókember éves különszám kapott helyet. Az egyik a Lee-Ditko Pókember 3-ban most megjelent Kraven legelső felbukkanását meséli el újra - de ezúttal Kraven szemszögéből. És J.M. DeMatteis tolmácsolásában. A címe: Kraven első vadászata. 
    A második pedig a korai Pókember korszakba visz vissza minket, amikor Norman Osbornnak emlékezetkiesése volt (az Amazing Spider-Man 47 után járunk), Kraven pedig be akarja hajtani rajta a tartozását, amit még Zöld Manóként tett neki. Még él Gwen Stacy és Stacy kapitány is - utóbbi éppen itt tudja meg, hogy Peter a Pókember (ahogy ezt elárulta neki a múlt hónapban megjelent PPP különszámban). A történet legendás alkotói a magyar hőskorból valók: Tom DeFalco és Ron Frenz! És ha ez nem elég, a tuskihúzást az idősebbik John Romita vállalta be! 

    pk7 00

  • Pókember kötetek 9: Új világ Pókember

    A Pókember kötetek 9. számában bemutatkozik a legújabb Pókember-sorozat, az Új világ Pókember. 

    Ez a képregény tavaly indult el Amerikában, és azonnal a legnépszerűbbé vált: hetek alatt teljesen elfogyott, és azóta már a hatodik újranyomása sem kapható. Rengeteg borítóvariáns készült hozzá, így mi is megadjuk a módját az első megjelenésének. Alapból kétféle borítóval fog megjelenni: a normál és az előfizetői/klubos borító az, amit itt láthattok (ebben a sorrendben). De ez még nem minden: holnap hozunk még valamit, amit nevezzünk egyelőre kísérletinek. 

    pk9 00pk9 000

  • Pókember kötetek extra 1.

    A vasárnapi 55. Fővárosi Képregénybörzére jelenik meg az első Pókember kötetek extra száma, amelyből évente kiadunk egyet-egyet, és amelyeknek alaptulajdonsága lesz, hogy 300 oldalnál mindig vastagabbak lesznek - és nagyalakúak, mint a Pókember kötetek sorozat. Célunk vele - kiadóként is és gyűjtőként is -, hogy legyen egy vastag, terjedelmes Pókember sorozatunk is a polcainkon. 

    A kiadást egy olyan Pókember korszakkal indítjuk, amely eddig eléggé fehér folt volt a magyar Pókember kiadások területén: a Klónsztori lezárása után visszatért Peter Parker a színre. Alig két évvel később értek el az első sorozat végéig (ahonnan annak idején elindult a Csodálatos Pókember 120. száma). Ebből a korszakból válogatjuk ki a legjobb és legfontosabb történeteket nektek néhány kötetben. Ebben az elsőben csak a Spectacular Spider-Man sorozat lesz, amelyet J.M. DeMatteis írt és Luke Ross rajzolt, de itt volt Mike Deodato pókemberes bemutatkozása is, amikor még a régi, sokkal részletesebb stílusában rajzolt. A későbbi kötetekben érkezik majd a többi cím is: az Amazing, a Sensational és a sima Spider-Man is. 
    A Ravencroftból megszökött Kaméleon megtudja Pókember titkát, és elindul, hogy valóra váltsa Peter legnagyobb rémálmát: hogy a családján álljon bosszút. Az első útja Peter feleségéhez, Mary Jane-hez vezet. 

    Ez a kötet a Börzén lesz először kapható 7600 Ft-os áron. 

    pksp1 00

  • Pókember: Tortúra

    A Marvel Legendák 38-ban a Pókember: Tortúra című történetet olvashatjátok. Ez az 1990-ben indult, Todd McFarlane által írt, rajzolt és kihúzott Spider-Man 1-5. számait tartalmazza.

    A képregény két különböző borítóval jelenik meg. A második az előfizetői/Klubos borító.

    ml38 00ml38 000

    A júniusban megjelenő Pókember HC ugyanez a történet lesz, azaz megjelenik TPB és HC kiadásban is. A HC szokás szerint védőborítós lesz, azaz a kemény fedeles kiadvány mindkét borítót tartalmazza.

    torment 0hctorment 0000

    Megjelenik mindkettő június első felében.

  • Pókember: Venom szellemei

    A kemény fedeles, nagyalakú kötet belső borítója. 

    vsz 000

  • PPP és Batman

    Megjelent a Batman 2025/1-es száma, és a Peter Parker Pókember 21. száma, amely egyben a 75. jubileumi szám is, így kibővített tartalommal (160 oldal, benne két teljes Spider-Man Annual különszám is) és extra, fényes borítóval kapható.

    A Batman kötet kemény fedeles (HC) és a Shadow of the Bat sorozatból tartalmaz részeket. 

    b2025 1 00ppp21 00

  • Titkos Háborúk: Maestro

    A Marvel Legendák 33. számában a Titkos Háborúkba tudunk újra bepillantani: a Fátum uralta világban a nagyobb területeket hadurak vezették, méghozzá vasmarokkal. Az egyik ilyen hadúr a Hulk jövőbeli énje, a Maestro kezében van. Nem akadt senki, aki kihívhatta volna... egészen mostanáig. 
    A történet a Titkos Háborúk (Mega Marvel 12) önállóan is élvezhető része. 

    ml33 00

  • Új Bosszú Angyalai: Végjáték

    Az októberi Börzére jelenik meg az Új Bosszú Angyalai befejező kötete, a Végjáték. Ezzel mindkét teljes sorozatot kiadtuk, kihagyás nélkül. 

    uba6 00

  • Új Marvel Extra 4: Szellemlovas!

    Augusztusban jelenik meg az Új Marvel Extra 4. száma, amelyben egy Szellemlovas történetet olvashattok el. Feltűnik még a Vészmanó és Pókember is. A sztori már az Inferno után történik, amikor a démonok ura, N'Astirh démoni erőt adott a Vészmanónak, de még nem tört ki belőle a Dámonmanó. Vagyis átvezető az Inferno és a Venom szellemei között. Pókember hajtja a Vészmanót, aki küzd a belőle néha kitörő Démonmanóval, miközben Johnny Blaze (az első Szellemlovas) meghallja, hogy lett egy új Szellemlovas, úgyhogy útnak indul, hogy megölje. 

    ume4 00

  • Venom 3. borító

    Decemberben jelenik meg a Venom 3. kötete. Az előzőhöz hasonlóan most is egy teljes minisorozatot tartalmaz.

    v3 00

  • Venom 4 borító

    A jövő hétre várjuk a legújabb Venom kötet érkezését. Abszolút illik ide a sablonszöveg: felejts el mindent, amit eddig Venomról tudtál, ez valami egész más lesz. Új sorozat indul innentől, amely szakít a régiekkel, az új író pedig minden korábbinál sikeresebb történeteket írt Eddie Brockkal és Venommal. Idén 3 kötet is érkezik ebből a sorozatból kihagyások nélkül, ami idővel a legsikeresebb Venom történetbe torkollik majd, amelynek címe: Király feketében. 

    venom4 00

  • Venom 5.

    A Nyári Börzére jelenik meg a Venom 5. száma. Folytatjuk a 4-ben megkezdett történetet, amely a mai napig a legjobb Venom korszak címmel büszkélkedhet. 

    Az első borító lesz újságosnál is, a másodikat az előfizetők és a Kingpin Klubtagok kap(hat)ják. 

    v05 00v05 00b

  • Webshop akció vége: csütörtök éjfél

    Rendelhetőek az újdonságok!

     

    A Kingpin képregényboltba beérkeztek a decemberi képregények!

     

     

    Holnap, azaz 12-én éjfélkor véget ér a karácsonyi webshop akciónk. Ne feledjétek: az akcióban azok a rendelések vesznek részt, amelyeknek az utalásabeérkezik éjfélig, nem azok, amelyeknek a leadásatörténik meg addig!

    Holnap délután jó eséllyel befutnak a decemberi újdonságok is: a Hihetetlen Pókember különszáma, az Új Marvel Extra 5, A Venom 3 és a Batman, vagyis szűken, de még beleférnek azok is az akcióba. 

    hp2024 6 00ume5 00v3 00b2024 6 00

    Ezután idén már csak egyetlen képregényünk érkezik, a Lee-Romita Pókember 3. kötete, de az már csak később jön.  

    Egy borítót azért tudunk hozzá mutatni. Ebben már lesz olyan képregény (a The Amazing Spider-Man 3. éves különszáma), amely még sosem jelent meg magyarul, amikor Pókembert fel akarják venni a Bosszú Angyalai közé, és a rátermettségét azzal kell bizonyítania, hogy elkapja nekik a Hulkot! 

    lr3 00

4. oldal / 4

Oldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja.