Kosár

 x 

A kosár üres

Bejelentkezés

2018. Marvel+
Jövőre új sztorik indulnak a Marvel+-ban. Két rész múlva véget ér a jelenlegi Bosszú Angyalai - Megszállók történet, amelyet egy Mennydörgők - Deadpool közös sztori vált fel. Utánuk visszatér az X-Men: az Uncanny X-Men sorozat 495. számától vesszük fel a fonalat (a Marvel Box 2-ben megjelent Főnix sztori után - de nem kihagyva az Istenkomplexus című igazán remek X-Men történetet, amelyet egyben, a Marvel Box 3-ban adunk ki), és megszakítás nélkül folytatjuk a mutánsok történeteit. Mellette lesz egy mindössze egyrészes nagyon komoly sztori a Marvel alvilágának működéséről, majd indul a Venom - Vérontó közös minisorozata. 
A különszámokban folytatjuk a megkezdett sorozatainkat: az X-Faktor ismét két kötetet kap, így a 13-24. részekig jutunk velük (de az Istenkomplexusban további 4 rész lesz tőlük is, úgyhogy a 28-ig adjuk ki őket), jön a Hulk a 401-406. részekig, ahol a 406. nekem az örök kedvencem az összes Hulk közül. Folytatjuk a Fenegyereket is ősszel, és szintén lesz egy ötödik, meglepetés különszám decemberben, amelyben istenek csatája található. 
2018-ban tehát ismét 11 szám jelenik meg (egyedül augusztusban nem lesz Marvel+). 
A Marvel+ előfizethető külön, csak a fősorozat, ez 5400 Ft egész évre, vagy a különszámokkal együtt, ami 12.300 Ft. Teljes előfizetés esetén egy szám és egy különszám ára az, amit ajándékba kapsz ahhoz képest, mintha az újságosnál vennéd meg őket. 
Itt is érvényes az év végi sorsolás: ha december végéig előfizetsz a Marvel+-ra, részt veszel a sorsoláson, ahol 50 db eredeti amerikai képregény keres magának új gazdát, 10 Börze VIP jegy, és 3 db Mega Marvel 2 (amely 2018-ban Venom lesz).

Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
Click to open image!
 

 

Hozzászólások   

#1 fico999 2017-11-21 22:43
Jövőre sem lesz Fantasztikus Négyes ? :(
#2 kaine 2017-11-22 11:45
Önálló történetben nem.

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges!

Kosár

 x 

A kosár üres

Keresés

Bejelentkezés

Események

Tavaszi Börze

   2018. március 11. 

10-15 óráig.

                                                              Bp, Barcsay u.

 

Képregénybörze időpontok 2018-ban: július 15., október 14. 

 

 

 

 

 

 

 

Előkészületben

  • Tini Nindzsa Teknőcök 8.
  • Megjelenés. 2017. december 29.
  • Hihetetlen Pókember 37.
  • Megjelenés: 2018. február
  • Marvel+ 36.
  • Megjelenés: 2018. január
  • Peter Parker Pókember 37.
  • Megjelenés: 2018. január
  • Batman 25.
  • Megjelenés: 2018. január

Megjelent

  • Peter Parker Pókember 36. 
  • The Amazing Spider-Man 400!
  • Peter Parker Pókember 2017. Lee-Romita korszak.
  • Hihetetlen Pókember 36. Egy pillanat az időben 1. rész
  • Hihetetlen Pókember 2017/5.
  • Zord Vadászat!
  • Marvel+ 2017/5.
  • Deadpool / Hulk / Megtorló
  • Marvel+ 35.
  • Bosszú Angyalai és a Megszállók 9-10. rész
  • Batman 24.
  • Baglyok bírósága 10. / Igazság Ligája 2.
  • Batman 2017/2 
  • Föld-1
  • Tini Nindzsa Teknőcök 7.

Státusz

KÖVETKEZŐ KIADVÁNYUNK ÁLLAPOTA: 

Peter Parker Pókember 37: beírás alatt

Új Bosszú Angyalai 10: kapható

Hihetetlen Pókember 37: fordítás alatt

Marvel+ 2017/5: megjelent

Batman 2017/2: megjelent

Tini Nindzsa Teknőcök 8: nyomdában