Május közepén jelenik meg a Vertigo kiadó egyik legismertebb, legnépszerűbb képregénye magyarul, az Y az utolsó férfi. A képregényt számos nyelvre lefordították már, többek között Japánban is megjelent.
A képregény rajzolója Pia Guerra.
Pia Guerra 1971-ben született a New Jersey-i Hobokenben egy szegény művészcsaládba. Saját bevallása szerint a szülei folytonos anyagi nehézsége miatt ódzkodott egészen kamaszkoráig attól, hogy képregényrajzolással foglalkozzon, pedig az egyik unokatestvérének és egy általa hozott Uncanny X-Men füzetnek hála már tízévesen beleszeretett a médiumba. Ám az, hogy mi szeretett volna lenni helyette, egy elég termetes lista, hisz akad köztük pilótanő, kriminológus és orvostanhallgató is.
Csakhogy középiskolában a barátai elráncigálták több környékbeli képregényes eseményre, ahol szembesült azzal, hogy egy befutott alkotó egészen kényelmesen megélhet a képregénykészítésből. Ez ismét felcsigázta az érdeklődését, aminek hatására annyi rajz- és filmtechnikai fakultatív tantárgyat vett fel, amennyit csak tudott. Az érettségi után viszont nem ment művészeti főiskolára, helyette mindenféle kisebb munkákból tartotta fenn magát, miközben kitartóan járta a képregényes összejöveteleket – köztük a neves San Diego-i kiállítást –, hogy megismertesse magát és kezdetleges portfólióját a kiadókkal.
Az ilyenkor szokványos kezdeti folyamatos kudarcsorozat 1993-ban tört meg, amikor megkezdte fáradságos felkapaszkodását a szakmai szamárlétrán. Mint sok más hozzá hasonló kezdő észak-amerikai képregényrajzoló, ő is egy sor kisebb független kiadónál megfordult, ahol olyan címek kerültek be az önéletrajzába, mint a Freeflight (Thinkblots Press, 1993), The Bruiser (Mythic Comics, 1993–95), Sex and Death (Millenium Publications, 1995), Sinnamon (Catfish Comics, 1995–98) vagy a Slip (Aeon Press, 1997).
Ennyi persze még nem volt elég ahhoz, hogy biztosítsa a megélhetését, így 1996-tól kezdve bő fél évet töltött az ipari képzőművészet világában, ahol többek között fantasy szerepjáték könyveket és videojáték-kézikönyveket illusztrált,illetve vállalati reklámfilmek képforgatókönyveit készítette. Végül aztán az ezredfordulót követően sikerült felvennie a kapcsolatot egy feltörekvő fiatal íróval, Brian K. Vaughannel – előbb e-mailben, majd nagy nehézségek árán személyesen is. Neki köszönhetően került a DC Comics felnőtteknek szóló lapcsaládjához, a Vertigóhoz, ahol segített elkészíteni az író első teljesen önálló címét (melyet még számos hasonló érettebb képregény követett), a Y The Last Mant. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy a férfiak kipusztulásáról szóló sci-fi sorozat már a rákövetkező évtől kezdve egészen a hatvanrészes maxisorozat lezárásig szakmai és közönségdíjak egész sorát hozza majd nekik, illetve végleg felteszi őket az észak-amerikai képregényipar térképére.
A jó öt és fél éven át tartó megbízása komoly segítséget jelentett Guerra számára abban, hogy kialakítson egy működő munkastílust és ütemrendet. Ennek köszönhetően nemsokára más ideiglenes munkákat is vállalt, ami egy sereg újabb kiadóval ismertette meg. A neve olyan kiadványokon tűnt fel, mint a Spider-Man Unlimited 10. egyik kalandja (Marvel, 2005), a Doctor Who: The Forgotten című mini három száma (IDW, 2009), a Torchwood 3-4. (Titan Comics, 2010), illetve nem egy Simpson-családos füzet a Bongo Comics gondozásában.2015-ig kellett várni az első általa írt és rajzolt történetre, amely a Charlie Hebdo című szatirikus lap szerkesztősége elleni terrortámadás áldozatainak állított emléket a francia Glenat kiadó La BD Est Charlie című antológiájában.
Közel három éven keresztül csak különböző internetes platformokon volt aktív, miközben lassan körvonalazódott egy drasztikus irányváltás: az amúgy régóta Kanadában élő művésznő egyre jobban az USA-hoz kötődő politikai karikatúrák felé fordult. Nem meglepő hát, hogy a következő, immár tényleg minden ízében önállóan készített kiadványa, a 2018 októberében megjelent Me the People is ezt az irányvonalat követte. A leplezetlenül a 2017-ben felállt amerikai kormányzat ostorozását célzó kötet a politikai klímától elvárt módon megosztóra sikeredett, ám ez sem csökkenti Pia Guerra érdemeit, amit az amerikai képregénypiacon végzett, különösen a női képregényalkotók elfogadtatását illetően mind a szakma, mind az olvasók körében.
