Bejelentkezés

Kosár

 x 

A kosár üres

PÓKEMBER MAGYARORSZÁGON

 

1978: A svéd, dán és norvég Marvel kiadók kitalálják, hogy Magyarországon kéne nyomtatni a képregényeiket (nyilván az olcsóbb nyomtatási költségek miatt). Hazánkban ekkor jelenik meg először Pókember, a Fantasztikus Négyes, Hulk, Fenegyerek, vagy éppen az Igazság Liga.

Az itt nyomott képregények „valahogyan" kikerültek a nyomdából, és vélhetően a dolgozók gyerekeihez kerültek. Onnan meg mindenkihez, akit érdekelt. Annak idején az általános iskolákban hatalmas képregényláz égett - mindenki gyűjteni akarta őket. Az első Pókemberek Spindelmannen (svéd), és Edderkoppen (dán és norvég) címmel tűntek fel nálunk, de egymás között már Pókemberként emlegettük.

Ez az időszak 1984-ig tartott, amikor a svéd Marvel kiadó megszűntette a Spindelmannen kiadását az 1984/9-es számmal bezárólag. Bár Svédországban a Pókember nem szűnt meg, hisz azonnal átvette egy másik kiadó, vagyis 84-ben megjelent a további 3 szám, az új kiadó már nem Magyarországon nyomtatta azokat - ahogy a másik két ország kiadója sem (érdekesség, hogy a dán és norvég nyelv gyakorlatilag azonos, így a két ország egészen pontosan ugyanazt a kiadványt adta ki Pókemberből. Így nyilván sokkal jobban jártak a nyomtatási költségekkel, fordítással és minden más járulékos költséggel is. Aztán, amikor eljutottak a hírhedt Maximum Carnage című 14 részes történethez, az egyik ország ki akarta hagyni, a másik meg nem, így jól összevesztek, és onnantól külön Pókemberük lett). Így 1984 végétől a Pókember gyűjtők nem tudtak további történeteket szerezni a már meglévő gyűjteményükhöz, ami akkor egészen pontosan 82 darab Pókemberből állt (78/3-tól 84/9-ig, plusz három „Atlantic Special" különszám).

Zárójelben kis érdekesség még, hogy ezen Atlantic Speciálok adták az ötletet a Kingpin-kiadványok jelenlegi méretéhez.

 

1987: A bolhapiacokra tetemes mennyiségben érkeznek meg a holland Pókemberek (Spiderman címmel). A svéd-dán 48 és 68 oldalas kiadványokhoz képest szerény 32 oldalas történetekkel (melyek általában csak 22 oldalnyi Pókembert tartalmaztak). Míg a svéd kiadások érthetően és rendezetten jelentek meg, vagyis történeti sorrendben, addig a holland kiadás első ránézésre maga volt a káosz. Ott derült ki, hogy eredetileg nem egy, hanem több Pókember-cím létezik, és hogy a hollandok minden címet külön füzetben jelentetnek meg. A szorgalmas gyűjtők a holland Pókemberekből is további 100-150 darabbal bővíthették a gyűjteményüket, mire ez az időszak is véget ért.

 

1989 eleje: Megjelenik az Alfa magazin második évkönyve, amelyben egy teljes képregény, a Monolit bosszúja kapott helyet. Ez eredetileg egy albumméretű különszám volt Amerikában. A mára megszokotthoz képest elég fura névfordításokkal találkozhattunk benne, de ez csak megszokás kérdése, ám hogy Sue miért lett Jane és Jameson miért lett Ivanson, az rejtély.

 

1989. április: a magyarországi Fantom képregény hátulján egész oldalas hirdetésben olvashattuk, hogy „Pókember vagyok! Májustól olvashatod fantasztikus kalandjaimat!"

 

1989. május: Megjelenik az első hivatalos Pókember képregény a Semic-Interprint jóvoltából, mely magyarul a Csodálatos Pókember címet kapta. 127 számot ért meg - 1999 decemberében jött ki az utolsó száma.

 

90-es évek közepe: a német RTL vetíteni kezdi a 94-es Pókember rajzfilmet, melyet már itt is lehet fogni. Ezzel párhuzamosan látható a Pókember 5000 című sorozat és a Pókember és csodálatos barátai (Pókember, Jégember, Tűzcsillag), melynek külön érdekessége, hogy Tűzcsillagot a rajzfilmesek találták ki hozzá, a Marvel csak a sorozat népszerűségét követően adoptálta a karaktert, és készített neki egy 4 részes eredettörténetet.

 

1999. szeptember: elkészül a legelső magyar pókemberes honlap.  A honlap címe www.tar.hu/tray volt, de érdeklődés híján megszűnt. Akkoriban ugyanis még nagyon kevés képregényes embernek volt net hozzáférése. Ezzel egy időben indult az első képregényes fórum is, az indexen Pókember fan klub néven (mely még ma is létezik).

 

2000 április: Megemlítem, hogy valahogy netre raknám a már lefordított Pókember képregényeimet, ami ötletet ad Birkás Péternek, és elkészíti a saját honlapját a www.extra.hu/spiderweb címen. Egyben elkészíti a legelső honosított képregényt is, a Webspinners 12. részét.

 

2000. július: Birkás Peti közreműködésével elkészítem az első képregényes honlapot, amely még ma is fut: a Spidertomot (első címe a www.extra.hu/Spidertom volt 20 mega férőhellyel, amit a honosításokkal hamar kinőttünk). Közben elkészült a szintén ma is létező adattár (www.extra.hu/adattar) , melyet Váradi János csinált.

 

2001. január: a Fox Kids elkezdi vetíteni magyarul is a 94-es Pókember rajzfilmet. A hanghatások azonban összehasonlíthatatlanul gyengébbek a német verziónál.

 

2001. május: Elindul a második Csodálatos Pókember sorozat ugyanattól a kiadótól, mint az előző sorozat (mára Adoc-Semic). Egy alternatív Pókember címet közöl, az Ultimate Spider-Man történeteit. 2010. decemberében szűnt meg, a 90. számmal. 

 

2002. május: A Pókember mozifilmet bemutatják nálunk is.

 

2004. augusztus: A Pókember 2 is mozikba kerül.

 

2005. október: Az olasz Panini Comics kiadja nálunk az Amazing Spider-Man sorozatot A Hihetetlen Pókember címmel. Az első évben 24 oldalon, az azt követő évben 48 oldalon. A 27. résszel fejeződik be a kiadás 2008. januárban.

 

2007. május: A Pókember 3 bemutatója.

 

2007. december: A Kingpin kiadó elindítja Pókember könyvsorozatát. Az első részek a Marvel Knights Spider-Man sorozatból valók, majd válogatva a Spectacular Spider-Man és az Amazing Spider-Man címekből.

 

2011. február: Az Adoc-Semic kiadó elindítja harmadik Csodálatos Pókember sorozatát (visszatérve vele a The Amazing Spider-Man címhez), amely viszont csak 2 számot él meg, amikor a kiadó csődbe megy. 

 

2012. január: A Kingpin kiadó átveszi a Pókember képregény kiadását, folytatva ugyanott, ahol az Adoc-Semic abbahagyta - a Panini Comics nyomán Hihetetlen Pókember címen. 

 

2012. augusztus:  A Kingpin kiadja a régi Csodálatos Pókemberből kimaradt klasszikus részeket díszdobozos, gyűjteményes formában Peter Parker: Pókember címen. 

 

 

 

 

 

 

 

Kosár

 x 

A kosár üres

Keresés

Bejelentkezés

Képregényboltunk

Megnyílt a Kingpin képregénybolt!

1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 107-115/C
 

Nyitvatartás:

  • szerdánként 12-19 óráig
  • szombatonként 11-15 óráig
Néhány termékünk postázását nem vállaljuk, ezeket kizárólag boltunkban van lehetőség megvásárolni.

Események

52. Fővárosi Képregénybörze

KMO

2024. 03. 10. 

 

 

 

 

 

Előkészületben

  • Hihetetlen Pókember 2024/1
    Megjelenés: 2024. január eleje
    Marvel+ 7.
    Megjelenés: 20234. január közepe
    Pókember kötetek 4.
    Megjelenés: 2024. február
    DCU 8.
    Megjelenés: 2024. január
    Marvel Legendák 29.
    Megjelenés: 2023. december
    Batman 2023/4
    Megjelenés: 2023. december közepe
    Peter Parker Pókember 16.
    Megjelenés: 2024. január eleje
    Új díszdoboz szettek - 8 féle
    dd set4
    Megjelenés: 2024. január legeleje
    Lee-Romita Pókember HC 1.
    lee rom01 cover
    Megjelenés: 2024. január legeleje

Státusz

KÖVETKEZŐ KIADVÁNYUNK ÁLLAPOTA: 

Peter Parker Pókember 16: nyomdában

Marvel+ 7: beírás alatt

Hihetetlen Pókember 2023/6 ksz: megjelent

Mega Marvel 14: megjelent

Marvel Legendák 29: nyomdában

DC Univerzum 8: beírás alatt

Batman 2023/4: nyomdában

Új Marvel Extra 2: megjelent
Lee-Ditko Pókember 1: megjelent
Lee-Romita Pókember 1: nyomdában
Az Új Bosszú Angyalai: Árulás! - megjelent
Díszdoboz szettek - nyomdában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja.