Kosár

 x 

A kosár üres

Bejelentkezés

 

A 91. évét töltő Stan Lee-t nyugodtan nevezhetjük nyugalmazott szuperhősnek. Az eposzokba illő kalandjait már maga mögött tudja, a képességei is eltompultak. (Rosszul lát és hall, illetve pacemaker szabályozza a szívritmusát.) Ám a Pókembert, X-Ment, Vasembert és a Hulkot megálmodó képregényalkotó mind a mai napig heti öt napot dolgozik, feltűnik minden olyan fesztiválon, ahol elegendő mennyiségű képregényrajongó gyűlik egybe, és továbbra is a védjegyévé vált „Excelsior!” aláírással osztogat autogramokat.

 

Egyszer már kitettem ennek az "interjúnak" az elejét, most újra itt van, a közepével együtt. Sok minden az Y-ról, az íróról, Garh Ennisről, a képregény bizniszről és egyebekről.

Kit öltek meg már a képregényekben?

Amikor meghal valaki, a rajongók az írókat hibáztatják, az írók pedig a rajongókra fogják.

Lássuk csak:

Amikor Stan Lee azt állította, hogy „az olvasók az igazi szerkesztők", egy cseppet sem túlzott. A rajongói levelek (és a legerőteljesebb „szavazatuk", a pénzük) határozza meg nagy részben, hogy hogyan tovább.

Nem mintha bármely író foglalkozna azzal, mit mondanak a rajongók. Az kibújás lenne, különben is, a rajongók eléggé rövidlátók. Emlékeztek az „öljétek már meg azt a bunkó Rozsomákot!" könyörgő levelekre az X-Men levelezési rovatokban úgy a 97-107 számokban?

De akkor is, a rajongói válasz mégis nagyon sokat számít.

És a rajongók utálják látni, ha a szereplők meghalnak.

 


Kivéve, ha az olyan szereplő, akit utálnak, vagy aki nem mutat semmi potenciált (és azok után, amit a Swamp Thinggel, az Animal Mannel és a többiekkel csináltak, mondhatná ezt bárki is nyugodt szívvel bármelyik karakterről)?

De ha a rajongók érzelmileg kötődnek egy karakterhez, azt nem akarják látni meghalni. Még rosszabb: el sem hiszik, hogy az a karakter tényleg meghalt. Miért is hinnék? Annyiszor láttak már feltámasztásokat, hogy nem tudják komolyan venni.

És ez az, ahol mi, írók öngólt lőttünk. Amikor megpróbáljuk kiengesztelni a rajongókat azzal, hogy feltámasztunk népszerű karaktereket (hangsúlyozom a népszerűt. Soha nem fogsz látni senkit, aki a Ringert akarná visszahozni), megfosztjuk magunkat a képességtől, hogy igazán jelentőségteljes sztorikat meséljünk el (saját magamat is beleértve, mielőtt azt hinnétek, hogy nagyképűsködöm).

Bármilyen akciófilmben úgy nő a feszültség, hogy tudjuk: valaki meghalhat. A Drágán add az életedben Bruce Willis, vagy a felesége. Egy Bond-filmben a legutóbbi hölgy szerető lehet. És így tovább.

De a képregénynek van egy beépített biztonsági hálója: ha valaki meghal, vissza tudjuk hozni - és ezáltal képtelenek vagyunk bárki halálával komoly érzelmeket kihozni.

Egy személyes tapasztalat a Jean DeWolff halálánál.

Ő egy relatív kis mellékszereplő volt a Pókemberekben, akit lelőttek egy négyrészes történetben (rövid kitérő: egy szerkesztő akkoriban megkeresett, és elég komolyan a szememre hányta, hogy ez a sztori megszegte a képregények „aranyszabályát". Amikor egy karakter meghalt, az mindig a sztori csúcspontján történt, lehetőleg úgy, hogy a karakter hősiesen feláldozta az életét, hogy főhősünket megmentse. Ez volt a szabály. Megölni Jeant egy 88 oldalas történet 4. oldalán „nevetséges" volt számára. Mekkora szamár is voltam, mi?).

Szóval Jean meghalt a Spectacular Spider-Man 107-ben, és elárasztottak minket levelekkel. A többségük arról szólt, hogy „Jean a kedvenc karakterem". Ez azért volt fura, mert Jean szinte nem is szerepelt előtte elég régóta, és soha senki se írta azt, hogy többet kéne szerepelnie. De ugyanilyen sokan írták - ami sokkal idegesítőbb volt -, hogy nem hiszik el, hogy tényleg meghalt.

Ez nagyon nem tetszett. Ha az olvasók nem fogadják el a halálát, akkor semmit sem fognak elfogadni abból, ami a halálából következik. Az akkori Pókember-szerkesztőnek (Jim Owsley) még mondták is magabiztos rajongók egy börzén, hogy „Á, úgyse halt meg!"

Nem tudtam megérteni. Azt a címet adtam annak az átkozott sztorinak, hogy „Jean DeWolff Halála!" Az egész felsőtestét közvetlen közelről szétlőtték egy shotgunnal. Megvolt a temetése, meg minden. Mit kellett volna még tennem? Egy teli képen lefejezni? Hulla volt, jégmerev, féregcsemege.

De az emberek nem akarták elhinni. Inkább hajlamosak voltak elfogadni a leggyalázatosabb ötleteket (klónok, helyettesek, LMD modellek, titkos Shield tervek - ezeket mind találgatták, de még egyebeket is), mint elfogadni az egyszerű igazságot, hogy Jean beállt a láthatatlan véres énekkarba.

A rajongók túl könnyűvé teszik ezt nekünk, íróknak. Inkább lenyelnek mindent, minthogy együtt éljenek a halállal. Tökéletes példa: Elektra. Elektra halála sokkoló volt. Frank Miller tökéletesen írta meg. Senki sem volt halottabb, mint Elektra.

És Frank visszahozta őt, és mindenki boldog volt. Mindenki. És kérdés nélkül elfogadta mindenki. Elektra pedig még ma is ott sétál valahol a Marvel Univerzumban, várva egy albumos megjelenésre. Ezt senki se tartja furának.

A következő rész nem kritika - szerintem Frank egy baromi jó képregényalkotó. De gondoljatok bele: Elektrát halálra szúrták. Nem változott kővé, mint Thanos, nem sütötték át misztikus energiák, mint Lord Papalt. Nem esett szét molekulárisan, nem szóródott szét a kozmosz négy szelében, vagy bármiféle pszeudo-fantasztikus értelemben, amivel legalább kicsit tudnád igazolni, legalább egy egész picit, hogy valaki miért támadt fel.

Nem volt halhatatlan, földönkívüli, interdimenzionális, vagy extragalaktikus lény - csak egy ember.

És miután elenyészett (a leghalandóbb módon), utána felboncolták. Na és amikor felboncolnak valakit, a holttestet felvágják, hogy kiderítsék, miért halt meg az illető. Eltávolítják és megvizsgálják a belső szerveket. Aztán, amikor visszateszik ezeket (mivel a jövőben már úgysem vesszük nagy hasznát nekik), hát nem a helyükre teszik vissza. Csak bedobálják a mellkason belülre - májat, lépet, vesét, mindent -, majd összevarrják, és mehetsz a levesbe.

A legtöbb embernél itt vége a dalnak, de Elektra, ahogy mondai szokták, „jobban lett".

Elektra visszatérését mindig úgy fogadták el, mint „nindzsa mágia". Miért is ne? Ez se nagyobb butaság, mint mondjuk, lezsugorodni mikroszkopikus méretűre, hogy megússzunk egy gammabomba robbanást.

A karakterek ha meghalnak, és a rajongók tiltakoznak, akkor visszatérnek. Robin, Marvel Girl, Gwen, Kent papa és Kent mama (na jó, náluk senki se tiltakozott, Kenték mégis visszatértek), és a lista folytatódik a végtelenségig. Az írók csak megpróbálnak örömet szerezni a rajongóknak azzal, hogy megadják nekik, amit szeretnének.

Ez és ez halott? Nem! Sokk sokkot követ, majd ez és ez visszatér (általában egy olyan borító kíséretében, ahol a főhős ezt mondja: „Ez nem lehet! Te... meghaltál!" ami feltételezi, hogy a szuperhősök sosem olvasnak képregényt, különben nem lennének ennyire meglepődve).

És mi történik? A rajongók panaszkodnak. „Mi az, valaki meghalt?" kérdezik nagyokat bólogatva. „Peeeersze! Meghaltak. Azt hiszitek, bevesszük? Ne már! A képregényekben senki sem hal meg. Mert az írók túl gyávák, hogy amikor tényleg megölnek valakit, az halott is maradjon!".

Ami visszavisz minket az eredeti kérdéshez: ki ennek az oka?

 

 

Ha jól tudom, te képviseled hivatalosan a legrégebb óta folyamatosan a Marvel Univerzumot Magyarországon. Amikor a 80-as évek végén a Semic Interprint elindította nálunk a Marvel szuperhős füzeteket (Fantom után a Pókembert), te már régóta képregényrajongó voltál.

Hogy ismerkedtél meg a képregényekkel, honnan jött a képregények iránti érdeklődés nálad?

 

- A szüleim külkereskedőkként több országban megfordultak, így öt évet én is velük töltöttem Törökországban, ahol egy francia iskolába jártam. A francia kultúrához szorosan hozzátartozik a képregény, ezt az istambuli idegennyelvű könyvesboltok is tiszteletben tartották, amennyiben remek képregényrészlegeik voltak.
Marvel-történeteket is itt olvastam először: a legelső franciául kiadott gyűjteményes kötetek révén az elejétől követtem a történeteket.

 

STAN LEE: ULTIMO

 

Kelet/nyugat

 

Két hatalmas titán - az egyik japán manga sztár, a másik amerikai képregény legenda - megváltoztatta a történelmet egy óriási új mangával. A Shaman King sztárja, Hiroyuki Takei és a képregény ikon Stan Lee összeálltak, hogy egy új mangát készítsenek, az Ultimót.

 

Hiroyuki Takei: Miért akartál együtt dolgozni egy japán manga rajzolóval?

Stan Lee: Szeretem a japán mangát, és tudom, mennyire népszerű. Elsősorban Japánban, de Amerikában is. Sose csináltam semmit, ami manga. Nem szeretek arra gondolni, hogy van még valami, amit nem csináltam, úgyhogy igazán szerettem volna valami ilyesmit írni, és ha lehet, a lehető legjobb rajzolóval együtt dolgozni. Ennek nem tudtam ellenállni.

Hiroyuki Takei: Ó, én nem vagyok a legjobb.

Stan Lee: Nem vagy a legjobb? Ne már! Ne hülyülj! (nevet)

Hiroyuki Takei: Mondjuk, hogy a legjobb vagyok a saját...

Stan Lee: Szerintem te vagy a legjobb.

Hiroyuki Takei: Hogy találtad ki ezt az egész Ultimót?

Stan Lee: Nem tudom. Megpróbáltam valami olyasmivel előjönni, ami egyformán jó a japán és az amerikai olvasóknak is. Amerikában nincs túl sok robot. Nem tudtam, hogy Japánban van-e jó robot harc rossz robotokkal, és arra gondoltam, hogy talán ez az ötlet jó lenne mindkét országban. Úgyhogy arra gondoltam, miért ne? Megírom, aztán meglátjuk, mit szólnak hozzá.

Amikor láttam az első rajzaidat, egy csomó új dolog jutott eszembe. Annyira felcsigázott, hogy nagyon örültem, hogy veled dolgozhatok együtt.

Hiroyuki Takei: Megkaptad az előzetes vázlatokat a rajzokhoz. Mire gondoltál, amikor először megláttad őket?

Stan Lee: Nagyon nehéz nekem megérteni őket, mert a vázlatok Amerikában kicsit másmilyenek. Sokkal kidolgozottabbak. A japán vázlatok nagyon felületesek, úgyhogy eltart egy darabig, míg hozzászokom. Persze angolul kell, hogy legyen, ha meg akarom érteni, amit látok. Már nem olvasok olyan jól japánul, mint régen (nevet).

Hiroyuki Takei: A gyufaszál emberkék már a végleges verzió, mert hetente 19 oldalt kell elkészítenünk.

Stan Lee: Az hatalmas mennyiség. Amikor én kezdtem évekkel ezelőtt a képregényesdit, a füzeteink eredetileg 64 oldalasak voltak - még 1930-ban. Ezt lefaragták 48 oldalra, végül a 60-as években már csak 32 oldalasak lettek, amelyből 8 oldal reklám volt. Vagyis végül 20-22 oldal maradt a képregényre, és erre volt egy hónapunk. Ti, akik mindezt egy héten megcsináljátok... ez egyszerűen csodálatos. És mivel olyan jó lesz a végeredmény, amilyen, szerintem ti mind zsenik vagytok.

Hiroyuki Takei: Japánban mindenki így csinálja.

Stan Lee: Nem csoda, hogy mindig annyira fáradtnak látszotok. A különbség csak annyi, hogy mi 20 oldalt csináltunk havonta, de én 12-20 képregényt írtam minden hónapban. Úgyhogy mi is dolgoztunk eleget. Tudod, volt a Pókember, Hulk, X-Men, és így tovább.

Hiroyuki Takei: Mit gondolsz a japán mangáról?

Stan Lee: Tetszik! Ezért is szeretném ezt elkészíteni. Tetszik, ahogy a sztori halad benne. Tetszenek a karakterek. Minden tetszik benne. Csak reménykedem, hogy én is tudok írni olyan jót, mint amit már olvastam belőlük. De megteszek minden tőlem telhetőt.

Hiroyuki Takei: Én is.

Stan Lee: Tudom.

Hiroyuki Takei: Végezetül, üzensz valamit a japán olvasóknak?

Stan Lee: Ó, hogyne! Gyűjtsétek a pénzt, majd vegyetek annyi Ultimót, amennyit csak bírtok. Ne csak egyet, mert idővel rengeteget fognak érni. Vegyetek egy csomót, és tegyétek félre.

De most tőled is kérdeznék valamit. Miért ücsörögsz itt, és húzod az időt, amikor már rajzolnod kéne az Ultimót, hogy minél hamarabb megjelenhessen?! (nevet)

Kosár

 x 

A kosár üres

Keresés

Bejelentkezés

Események

Tavaszi Képregénybörze

 

2017. május 14.

 10-18 óráig.

Dürer kert

 

 

 

 

 

 

Előkészületben

 

  • Hihetetlen Pókember 32. 
  • hp32 00
  • Megjelenés: április 8.
  • Marvel+ 2017/2: Hulk
  • Megjelenés: április 13.
  • Marvel+ 32.
  • Megjelenés: május
  • Peter Parker Pókember 33.
  • Megjelenés: május 14.
  • Batman 2017/1.
  • Megjelenés: április

Megjelent

  • Hihetetlen Pókember 31.
  • Amerika fia befejezés
  • Hihetetlen Pókember 2017/1.
  • Pókember és Dr. Octopus!
  • Marvel+ 2017/1.
  • X-Faktor
  • Marvel+ 31.
  • X-Men befejezés + Bosszú Angyalai és a Megszállók 2.
  • Batman 20.
  • Új Batman-korszak: Baglyok bírósága 6. / Gotham City: Ragadozók 3.
  • Batman 2016 különszám
  • A nevető ember
  • Peter Parker Pókember 32.
  • Klónsztori 1. rész
  • Tini Nindzsa Teknőcök 3.
  • Mega Marvel: Logan

Státusz

KÖVETKEZŐ KIADVÁNYUNK ÁLLAPOTA: 

Polgárháború: kapható

Hihetetlen Pókember 2017/1: megjelent

Marvel+ 31: megjelent

Peter Parker Pókember 32: megjelent

Batman 20: megjelent

Hihetetlen Pókember 32: fordítás alatt

Marvel+ 2017/2: fordítás alatt

Batman 2017/1: fordítás alatt