Néhány évvel ezelőtt a Marvel nagy fába vágta a fejszéjét a Pókember címeivel kapcsolatban: megszüntette a párhuzamos sorozatokat, és csak Amazing Spider-Man maradt - ami viszont havonta háromszor is megjelent. Minden hónapban egy teljes, 3 részes történet, amelyeket felváltva négy alkotópáros hozott tető alá.
ÚJ NAP HAJNALA
Az egyik új író: Dan Slott
RIPORTER: „A nagy erő nagy felelősséggel jár.” Egészen a kezdetek óta ez a jelmondat határozza meg az Amazing Spider-Man magazint. Mellette jól összefoglalja azt, hogy milyen helyzetbe kerültél a másik három íróval egyetemben. Átérzed a felelősség súlyát?
DAN SLOTT: Nem. (Pókerarc.)
Naná! (Nevet.) Rengeteg tekintet szegeződik erre az eseményre, és ez nagy nyomást helyez ránk.
RIPORTER: Az egymást váltogató írók dacára a képregény független történetek gyűjteménye helyett Peter Parker életének egészét mutatja be. Többek között ezért is döntött úgy a Marvel, hogy nem bontja szét Pókember kalandjait három önálló sorozatra…
SLOTT: Ami jóval nehezebb, mint amilyennek látszik. Amivel a Marvel most próbálkozik, az nem egy egyszerű feladat. Itt most nincs egy falkavezér, mint az egykoron volt Régi Szép Időkben. Akkor ott volt a vezető író az Amazingen, aki diktálta az ütemet. A többi írónak pedig őhozzá kellett igazodnia. Ha ő kijelentette: „Oké, most a fekete pókruhát viseli”, akkor ha éppen te voltál a Peter Parker: The Spectacular Spider-Man, a Web of Spider-Man vagy akár a Friendly Neighborhood Spider-Man írója, azt kellett tenned, amit az Amazinget író fickó mondott.
Nos, mi most mind az amazinges fickók lettünk.
RIPORTER: Ami csakugyan csodálatos!
SLOTT: Hé, köszi! De tényleg mindannyian úgy dolgozunk, mint valami nagy méhraj, és ebbe rengeteg munkát fektetünk: egymást érik a konferenciahívások és az emailek. Sok mindent oda-vissza pingpongozunk egymás között. És ez izgalmas. Leginkább azokat a gyűléseket szeretem, ahol mind egy szobában ülünk. Együtt terveljük ki Pókfej hosszútávra kiható dolgait, és ez hihetetlenül felpörget! (Suttog.) De többet nem árulhatok el erről.
RIPORTER: Ha jól sejtem, ebben az elegyben Steve Wacker szerkesztő a legfontosabb elem.
SLOTT: Ó, istenem, de még mennyire! Az ő feladata a sínen tartani ezt a vonatot. Ami hatalmas meló! Havonta háromszor! Őrület. Te csak robotolsz és robotolsz, elkészítesz három füzetet. Más esetben ez háromhavi munka, de itt bumm-bumm-bumm… már lövik is kifelé a puskacsőből.
RIPORTER: És ki is fogyott a lőszer.
SLOTT: Majd ugrunk a következőre. A Steve McNivennek szánt három forgatókönyvet még a mostani interjú előtt bedobozoltam. A rákövetkező sztori? Már rajzolja valaki. És ezen a héten adom le az azutáni első részét! Ami jövő nyárig el se jut a nyomdába. Csakugyan húzzuk az igát, hogy működésben tartsuk ezt a szerkezetet.
RIPORTER: Mennyire ügyeltek az egységes hangvételre az írók között, és mennyire engedtek teret az egyedi stílusoknak?
SLOTT: Mindenki hallathatja a saját hangját. Nem hajítanak minket egy turmixgépbe, hogy egységessé pépesítsenek. Hagyják, hogy mindenki kiálljon a színre és tündököljön. És ami a legszebb az egészben, hogy szükség esetén három másik fickó tehetségére is támaszkodhatsz. A második történetemben volt egy jelenet, amivel nagyon elégedett voltam. Miután Bob Gale elolvasta, rámutatott valamire: „Itt van ez a szereplő, aki ezt, ezt, meg emezt teszi, csakhogy te nem mutatod meg. Miért nem mutatod meg? Mi lenne, ha inkább így zajlana le…?” – majd felvázolta, mire én: „Istenem, ez annyival jobb, mint amit én írtam!” Gyorsan átszerkesztettem a jelenetet, és most igazi zseninek látszom!
RIPORTER: Ha majd ő kerül sorra, megemlítem ezt neki.
SLOTT: Akkor tedd hozzá, hogy ez az, amikor Screwball a kávézóban van. Amikor erre a jelenetre nézek, csak arra gondolok, hogy „anyám, ez annyival jobb így!” Jobban illeszkedik a figurához és látványosabb; és mindez azért, mert épp ott volt valaki, akiből ez kipattanhatott. Másfelől mindenfelé találok olyan cetliket, amiket a többi írónak hagytam, szóval ez az egész egy csoportos foglalkozás.
RIPORTER: Akkor ez a Screwball egy új ellenség?
SLOTT: Ez még az egyik élvezet benne. A kezdőtörténetekre elő kellett állnunk pár új ellenféllel Pókember számára. Amikor belevágtunk az egészbe, úgy éreztük, túl egyszerű lenne, ha megint Oki dokihoz, a Keselyűhöz vagy a többiekhez nyúlnánk vissza. Hány ilyen történetet láttunk már korábban? Ezért célul tűztük ki magunk elé, hogy mindenki új szereplőket, új ellenségeket találjon ki. Sok izgalmas dolog tér majd vissza – olyasmik, amikkel jó ideje nem találkozhattunk Pókember sorozatain, ám amik nem adnak neki régies érzést. Mellette pedig új irányokba indulunk el.
RIPORTER: Amikor új ellenséget kreálsz, akkor egyben új hagyatékot is építesz a figura köré? Fontos az, hogy az új ellenfél szavatossága ne járjon le hamar?
SLOTT: Az elsődleges szempont az, hogy jó Heroclix lehessen belőlük. (Gyűjthető figurás társasjáték – a ford.)
RIPORTER: Hát persze! (Nevet.)
SLOTT: Persze, öregem, hiszen most lehetőséget kaptam arra, hogy egy örökbecsű Pókember-ellenséget alkossak! Ami oltári! El se tudom mondani, mennyire élvezem. Már kész vagyok egy rakás füzettel, és, ha jól emlékszem, ezalatt alkottam három új gaztevőt. Ami azt is jelenti, hogy visszatartjuk a klasszikus ellenfeleket, ezért amikor tényleg előkerül Oki doki vagy a Keselyű, az különleges esemény lesz. Már felskicceltem pár ötletet arra, hogy miként használnám fel az ismert gazfickókat, ha egyszer végre kiengedhetem őket a szelencéből, és ez is eléggé izgalmas.
RIPORTER: Hogyan viszonyulsz a mellékszereplőkhöz? Újak, régiek, visszatérők?
SLOTT: A képregényalakok közül Pókember rendelkezik a legjobb mellékszereplő-gárdával. Az elmúlt években olyan volt, mintha a szereplők száma visszaesett volna Peterre, Mary Jane-re és May nénire. Pedig annyi más kiváló Pókember-szereplő kering mellettük. Szóval felhasználunk pár ismerős alakot. Édes istenem, de még mennyire, hogy használjuk Betty Brantet! Persze mellette feltűnnek majd vadonatúj arcok is. Néhányuk kiléte titok. Várjátok ki türelemmel.
RIPORTER: Az egyik új szereplő már feltűnt a Free Comic Book Day (évenkénti esemény, amelyen számos kiadó ingyenes, általában kifejezetten erre az alkalomra készített füzeteket osztogat a szaküzletekben – a ford.) alkalmából kiadott Spider-Man: Swing Shiftben, amit Phil Jimenezzel készítettél. Jackpotra gondolok.
SLOTT: Bárcsak mondhatnám, hogy őt én találtam ki. Az egyik Pók-értekezletünkön ott ült a Marvel egyik szerkesztő/írója, C. B. Cebulski. Ő dobta be Jackpot ötletét, azt, hogy… micsoda Jackpot. De nem akarom lelőni a poént! Viszont hadd mondjam el, az ötlet maga egy aranybánya. Bármelyik fórumra felmész, mindenki Jackpotról beszél.
RIPORTER: Őszintén szólva, a figura eléggé Dan Slott-osra sikeredett.
SLOTT: A helyiségben mindenki azonnal beleszeretett. Én azon nagyon kevesek közé tartoztam, akik azt mondták, hogy talán mégse használjuk fel. Mégpedig azért, mert túlságosan is rám vallana ez az ötlet. Mindenesetre Marc Guggenheim sztorijában, az utánam jövő történetben újra felbukkan majd.
RIPORTER: Ha már szóba került az ingyenes kiadvány: az egy korhatár nélküli füzet volt. Habár az „Új nap hajnala” világában játszódott, valószínűleg más volt a hangvétele, mint ami az Amazing Spider-Mané lesz.
SLOTT: Gondolj vissza arra a napra. Amikor megjelentek az ingyenképregények, sok apróság állt előtted a sorban. Akik nem mélynövésűek voltak.
RIPORTER: (Nevet.) Az igazat megvallva úgy rémlik, hogy egy-kettő az volt.
SLOTT: Elhiszem! De azok az apróságok valójában gyerekek voltak, ezért az volt a célunk, hogy egy korhatármentes kiadványt készítsünk. Amikor az emberek belekezdenek majd az „Új nap hajnala” első történetszálába, és látják, hogy a hullák idővel egyre nagyobb és véresebb halomban állnak, akkor majd felsóhajthatnak, hogy ez azért kicsit komolyabb, mint a Swing Shift volt.
Érdekességképp: kiadjuk a Swing Shift rendezői változatát, amelyből kiderül, hogy még a legutolsó pillanatokban is sok mindent megváltoztattunk, általam jelenleg nem felfedhető okokból kifolyólag. A rendezői változatban visszatesszük az eredeti dialógusokat. Mellette ott lesz néhány bemutató oldal, illetve egy kis ízelítő abból, hogy mi következik. És mintha tartalmazná az eredeti cselekményvázat is, amiből látszik majd, hogy a sztori 17 oldalasnak indult. Jelenleg nem dolgozom az Overdrive nevű figurával, de szeretnék valamikor visszatérni hozzá. Akad egy kunsztja (ami nem éppen egy szuperképesség), melyet a helyszűke miatt nem mutathattunk meg. De a Swing Shift tényleg csak egy ízelítő volt az „Új nap hajnala” világából.
RIPORTER: A sztorija a hivatalos eseménysor részét képezi?
SLOTT: Én annak tekintem, különösen a majdani rendezői változatban leközölt eredeti dialógussal. Az ott feltűnt szereplők mindegyikével találkozunk még. Például Vin Gonzalesben sokkal több lesz, mint amit kinéznénk belőle. Ő nagyon fontos szerepet tölt majd be Peter életében.
RIPORTER: Neked jutott az az izgalmas feladat, hogy együtt dolgozz Steve McNivennel, akinek ez lesz az első friss munkája a Civil War (Polgárháború) óta.
SLOTT: Édes istenem, Steve-vel együtt dolgozni… minden egyes általa készített oldal maga a gyönyör. De nem akarom senki elől elvenni a dicsőséget. Amikor valaki beküld nekünk egy kész oldalt, Steve Wacker továbbítja azt mindegyikünknek, mi pedig ott zsibongunk, mint egy rakás kiskölyök. És amiket eddig mutattak, azok a pályafutásom során látott legszebb rajzok közé tartoztak. Igazi álomcsapat jött össze, ami csakugyan csodá…
RIPORTER: Ki ne mondd!
SLOTT: Tudom! Lassan teljesen elkoptatjuk ezt a szót az levelezésben és a megbeszéléseken. De visszatérve Steve McNivenre: komolyan oltári, hogy a Polgárháború óta én vagyok az első, akivel együtt dolgozik. Minden egyes oldalát legszívesebben bekereteztetném. Már kifogytam a hűtőmágnesekből. Mert a nyomtatóból egyenesen a hűtőre mennek. Így ahányszor kimegyek egy pohár vízért, mindig jön, hogy: „Óóó… ezt nézd!”
RIPORTER: Valóra vált álom.
SLOTT: Teljességgel. Most olyasvalakivel beszélsz, akinek megvolt [a pókemberes] uzsonnás doboz és Pez-adagoló. Valahol még mindig megvan a Corgi márkájú Pók-furgonom is.
RIPORTER: Olyan érzésem van az „Új nap hajnala” kapcsán, hogy Peter feje felett már nem lesznek ott azok a fellegek, amik az elmúlt években elkísérték őt az Amazing Spider-Manen.
SLOTT: Nem fedem fel előre, hogy mire számíts. De kapsz egy kis szórakoztató Pókfejet. Várj, nem jó, nem használhatjuk a „szórakoztató” szót. Kapsz egy nagy adag pókfejes humort, pókfejes harciasságot, pókfejes rejtélyt és kalandokat. Ettől lesz Pókember olyan… nem mondhatom ki.
Bárcsak több mindent megoszthatnék veletek. De már úgy hozzászoktam ahhoz, hogy ügyeljek a szavaimra. Mi is ott voltunk a San Diego-i Képregényfesztiválon a nagy bejelentés napján. Épp a Marvel kioszkjában ültem, hogy autogramokat osztogassak. Az emberek megneszelték, hogy mi készülődik, és mindenáron erről érdeklődtek. Én meg csak hajtogattam, hogy: „Öreg, a Marvel standjában állunk, nem beszélhetek róla!” A Swing Shift miatt biztosan azt hitte mindenki, hogy én írom majd az Amazing Spider-Mant. Engem vadászhattak le a legkönnyebben.
RIPORTER: Amikor megjelent, még senki sem tudta, hogy négy írót tesznek egy havonta háromszor megjelenő magazinra.
SLOTT: Nem; és öregem, az, hogy Zeb Welsszel, Marc Guggenheimmel és Bob Gale-lel dolgozhatok… eléggé izgalmas. Még mindig bizsergek, amikor elküldök egy emailt Bob Gale-nek. De mind tudjuk, hogy most a nagy álmot éljük, ezért a legjobb formánkat nyújtjuk. Soha életemben nem dolgoztam még ennyire keményen!
Várj egy picit! Hallottad ezt a csilingelést? Épp most érkezett meg az Amazing Spider-Man 548. számának hatodik oldala! Ez meseszép! Egy utcaszintről készített kép, ami felfelé nézve mutatja, amint Pókember a hálóvetőjét használná, de az csak egy „pttt” hangot ad ki, mert épp kifogyott a hálófolyadékból. A következő panelen több kép mutatja majd, ahogy Pókfej zuhan lefelé, hajladozik és megpattan egy lámpaoszlopon, csak mert kifogyott a hálóból (Lásd majd a Hihetetlen Pókember 22. számában! - Tomi).
Ó, nézd, és most írt a szerkesztőm, Tom Breevort is, hogy: „Újabb hétköznap köszöntött rád, és nézd csak: még mindig tartanod kellene a határidőket!”
RIPORTER: Akkor legyen egyben ez a végszó. Köszi még egyszer, Dan!
SLOTT: Bármikor!
Dan és Steve közös munkáját keressétek az Amazing Spider-Man 546-548., vagyis a Hihetetlen Pókember 21-22. füzeteiben!
A másik új író: Zeb Wells
RIPORTER: Amikor bejelentették az írók csapatát, a te neved Dan Slottéval együtt egy közös vonásnak hála hamar kitűnt a többi közül. Dan képregényeinél gyakran kiemelik a páratlan humorérzékét, és a te sorozataid is a New Warriorstól a Marvel Adventures Fantastic Fourig bezárólag szórakoztatóak voltak. Ugyanakkor a jelek szerint nem használhatjuk ezt az sz betűs szót a közelgő Amazing Spider-Man kapcsán. Mi az oka ennek?
WELLS: Aha, Steve Wacker, a szerkesztő találta ki. Úgy értem, Pókemberről beszélünk, tehát muszáj, hogy jól szórakozzunk, ám úgy vélem, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy tartalmas történeteket tálaljunk.
Szeretnénk megragadni a Stan Lee – Steve Ditko korszakot meghatározó drámaiságot, amikor minden Peter életéről szólt, és mi mind együtt érezhettünk vele. Persze ettől ő még mindig Peter Parker marad, a viccelődő beszólásaival és mindennel. Ezt mi sem hagyjuk el.
RIPORTER: Számodra eléggé kalandos út vezetett addig, amíg képregényíró lettél. Tartanál erről az olvasóknak egy kis történelemleckét?
WELLS: Sok más kölyökhöz hasonlóan a barátaimmal együtt én is rengeteg filmet készítettem a videokameránkkal. Egy nap láttam, hogy a Wizard magazin pályázatot hirdetett egy ötperces, szuperhősös témájú filmmel kapcsolatban. Az egyik barátom kiköpött Hulk volt, ezért bemázoltuk zöldre (kézzel, ami eléggé undorító volt), és készítettünk egy rövidfilmet arról, ahogy a Hulk munkát keres. Megnyertük a pályázatot és így eljuthattunk a Wizard World Chicago expóra. A vetítése előtt felkértek, hogy mondjak egy beszédet, amely alatt kissé csipkelődtem Joe Quesadával [a Marvel főszerkesztőjével] és Axel Alonsóval [a Marvel egyik szerkesztőjével]. Igyekeztem humoros és lehengerlő lenni – nem nagy ügy! (Nevet.) Szóval másnap csak lézengtem, és a Wizardtól szóltak, hogy Axel Alonso engem keres. Majdnem betojtam, de felkerestem Axelt, aki megkérdezte, hogy volna-e kedvem írni egy rövid történetet egy antológiamagazinba, a Spider-Man's Tangled Webbe. Soha életemben nem írtam még azelőtt, de egy ilyen ajánlatot az ember nem utasít vissza; különösen, ha egy képregényrajongóról van szó. Komoly nyomás alá helyeztem saját magam, de a végén sikerült, és nagyon is megérte.
RIPORTER: Az emlékezetes „I Was a teenage Frog-Man” című történetről van szó. Azóta elkészítetted a Dr. Octopus Year One című minisorozatot is. Ha jól sejtem, egészen hozzászoktál Pókemberhez?
WELLS: Aha. Szerintem bárki, akinek kissé stresszes volt a kamaszkora, és nem volt valami népszerű az iskolában, bele tudja képzelni magát Peter Parker bőrébe – márpedig én határozottan ebbe a kategóriába esek! Azért ilyen népszerű, mert könnyű azonosulni vele. Szerintem, ha bármely írót megkérdeznéd, azt felelnék, hogy bele tudják képzelni magukat a helyébe, ezért tudnának Pókembert írni. Eléggé szimpatikus alak.
RIPORTER: Készítettél pár ifjúsági történetet a Marvel Aventures kiadványcsalád számára, illetve te írtad a New Warriors minisorozatot. Mellette olyan komor címek is kötődnek hozzád, mint a Daredevil: Battlin' Jack Murdock, illetve Axel Alonso számára pár felnőttesebb kiadvány. Egy olyan magazinon, mint az Amazing Spider-Man, egyensúlyoznod kell a két stílus között?
WELLS: Minden címen olyan hangvételre törekszel, amelyet a kiadvány megkíván. Az Amazing Spider-Man esetében négy másik íróval dolgozom együtt, vagyis velük együtt kell megtalálnom a megfelelő hangot. A másik fontos szempont a számomra, hogy kiderítsem, ki lesz a rajzolóm. Ez a munka egyik legszórakoztatóbb része. Amikor megtudod, hogy ki rajzol neked, akkor már sejtheted, hogy miként írod meg a történetet. Vagyis van a kívánt hangvétel és van a rajzoló által hozott stílus. Innen rugaszkodunk el.
RIPORTER: Ha már szóba került, akkor Chris Bachalo milyen irányba terelt téged a történetedben?
WELLS: Abba, hogy nagyon mozgalmasnak kell lennie. Chris munkája a Generation X-en a maga idejében számos képregényolvasó számára meghatározóan hatott. Nagyon jól értett a szörnyekhez, és számos rémséget mutatott be azokon az oldalakon. Én pedig kitaláltam számára pár megfelelő megrajzolható figurát.
RIPORTER: Az biztos, hogy jól ért a torzszülöttekhez! Vagyis a történetedbe szánt ellenséget úgy találtad ki, hogy közben gondoltál Chris tervezői érzékére?
WELLS: Aha. A sztorit egy maja stílus hatja át: lesznek benne modern maja harcosok, tele ékszerekkel, akik zseniálisan néznek ki Chris rajzain. És akad benne pár maja istenszerűség, akiket marha jól megragadott (MI is láthatjuk ezt a történetet az év végi Hihetetlen Pókember különszámban - Tomi).
RIPORTER: A korábbi munkáidhoz képes ez akkora szintlépés a Marvelen belül, hogy szavaim sincsenek rá.
WELLS: Teljességgel!
RIPORTER: Emiatt érzel olyan nyomást, ami megváltoztatja a hozzáállásodat?
WELLS: Úgy hiszem, igen. Az ember próbálja kizárni magából, de ez lehetetlen. Kezdjük ott, hogy az Amazing Spider-Manről beszélünk. Ráadásul JMS korszakát követjük, ami minden kétséget kizáróan a szereplő és a sorozat egyik legmeghatározóbb időszaka volt. Mindezek felett három remek íróval dolgozom együtt, és rajtuk kell keresztülvernem az elképeléseimet. Nem is kérdés, hogy jelenleg ez a megbízás emészti fel a legtöbb időmet.
RIPORTER: Habár megosztottan dolgoztok, de ez az első folyamatos havi sorozatod. Ez miként hatott a hozzáállásodra?
WELLS: Eléggé érdekes a helyzet, mert mindegyikünknek komplett sztorikkal kell előállnunk. Csakhogy a történeteid között is zajlik az élet. Vagyis ott van előtted egy egész eseménysor, ami kihat a sztoridra, és amelyből kiindulhatsz. A többi kaland ihletet adhat neked, és ez minden egyes történetedre igaz, amit ebbe a képegénybe írsz.
RIPORTER: Steve Wacker kért fel, hogy dolgozz az Amazing Spider-Manen. Szerinte te mit hozol a csapatba?
WELLS: Mindegyik író más-más korszakában ismerte meg és olvasta Pókembert. Felnőve én McFarlane Pókemberével ismerkedtem meg abból a korszakból, amikor David Michelinie írta. Bob Gale még a Lee—Ditko őskorban olvasta. Vagyis én egy fiatalosabb nézőpontot, egy ifjabb hangot képviselek. Ami valószínűleg eléggé sértően hangzik.
RIPORTER: Egyáltalán nem! Inkább egy jó tervnek. A különböző életkorok más-más korszakot képviselnek. És hogy ment a történetek és a szereplők kidolgozása a többi íróval? Úgy hallom, hogy időnként néhány apróság kiigazításra szorul, ahogy értesülsz az előtted megjelenő eseményekről.
WELLS: Igen. Tervezhetsz, amennyit jólesik, de amikor leülsz, hogy megírd, van, ami nem illeszkedik majd, vagy alakítani kell rajta. Másfelől, nagy általánosságban szólva, az, hogy három másik íróval dolgozom együtt, inkább élvezetesebbé tette a munkát, mintsem idegesítővé. Bármikor elküldhetsz egy körlevelet a terveidről, amire válaszként biztosan érkezik pár jó ötlet. Időről időre valamit módosítani kell, de ez nem nagy ügy. Nem az a célunk, hogy egy végeláthatatlan Pókember-minisorozatnek tűnjön a magazin. Ez itt az Amazing Spider-Man.
RIPORTER: Fel kell tennem egy nem szorosan a témához kapcsolódó kérdést, ha egyszer már azzal az íróval beszélek, aki a később a Polgárháborút kirobbantó valóságshow-sztárokká faragta az Új Harcosokat. Milyen érzés volt, hogy az általad épített egyensúlyi helyzetből sarjadt ki… minden idők legnagyobb eseménye?
WELLS: (Nevet.) Bizonyos módon király. Persze, fura volt látnom, hogy az egész csapatot csak úgy felrobbantják. Ez kissé megrázott. Másfelől azt se hittem, hogy bárki olvasta, szóval az, hogy mégis akadt ilyen ember, aki ráadásul fel is használta ezt az új felállást, valahol hízelgő volt számomra és Skottie Young, a történet rajzolója számára. Azért fájt a szívem, hogy Mikróbát megsütötték…
Köszönjük, Zeb! Alig várjuk, hogy lássuk, mit terveltél ki Peter Parker számára! Zeb Chris Bachalóval közös történetét az Amazing Spider-Man 555-557., vagyis a Hihetetlen Pókember 2015/2. különszámában olvashatjátok!